Publik Antal előadóművész

Publik Antalt a legtöbben – még mindig – jeles sportolóként, válogatott labdarúgóként ismerik. A még mindig kifejezést azért szúrtam közbe, mert azon túl, hogy az erdélyi és nemzetközi pályákon egyike azon jeleskedő magyar nemzetiségű labdarúgóknak, aki más vonatkozásban is ismert: kiváló edző, sportpedagógus, s nem utolsó sorban szavalóművész. Olyan, aki az ember lelkét meg tudja érinteni ismert és kevésbé ismert magyar költők gyönyörű verssoraival.

S ne feledjünk még valamit: Publik Antal küldetéstudatú ember. Érzi, tudja, tisztában van azzal, hogy az általa előadott versekkel erősíti nemzettudatunkat, buzdít bennünket magyarságunk megtartására, egymáshoz való kötődésünk szilárdítására.

Műsorában ízelítőt láthatunk, hallhatunk a nagyszerű versmondó által előadott költeményekből. Fogadják őt szeretettel és fogadják be az általa előadott versek üzenetét…

www.szekelyhon.hu © Minden jog fenntartva! 2016