TAMÁS GÁBOR

Tamás GáborNemcsak több TV-adó kívánságmű­sorainak kedvence, hanem a fesztivál emblematikus, határok feletti, mindenkit összekötő alakja, Svédországtól – Erdélyen és Magyarországon át – távoli kontinensekig. Nem csupán előadóművész, hanem egy valóságos jelenség.

Hosszú pályáját követvén, megtalálunk szinte minden olyan tényezőt, amely magyarázatát adhatja ennek a „Tamás Gábor jelenségnek”. Az otthoni erdélyi sikerektől és népszerűségtől a nagy csalódásig, a fogyó levegőig, amely aztán elvezetett a távozás kényszerű gondolatához.

Ezután következett a nyugaton elért siker, művészi és anyagi megbecsültség – de mindezeknek ellenére – a hazavágyás, a szülőföld és az anyaország ember feletti vonzása, az otthon maradt közönség pótolhatatlansága.

Ennek – a műfajban csak ritka esetekben tapasztalható – jelenségnek a titka nagyrészt éppen abban rejlik, hogy ő ezt a hiányérzetet, fájdalmat, képes volt kincsekké varázsolni. Koncertjein a legegyszerűbb embertől az értelmiségi elitig együtt örül - tapsol a közönség és az együttlét öröme mellett mindig ott van az összmagyarság örök gondja – a megmaradás.

5 - 6 ezres tömeg előtt adott egyik koncertje után, nemrégiben írta róla egy újságíró: „…ha több Tamás Gáborunk lenne, a megmaradás feladatát is könnyebb lenne megoldani...” hiszen a művészet tudatformáló ereje nagy, és az így éledő nemzeti tudat megmaradást biztosító ereje, még ennél is nagyobb.

Új gyökereket eresztett - a régieket nem feledve - és mint annyian, abban a helyzetben találta magát, hogy a szülőföldet szolgálni - esetében - legjobban távolról lehet, hiszen e szolgálat feltételeit ott nem biztosíthatná. Így lett belőle egy Skandinávia és a Kárpát-medence közt örökösen úton levő művész.

Dalaival, egyéniségével, művészi teljesítményével, megmozgatja az összmagyarság szívét - szórványban, tömbben egyaránt – szikkadó lelkekbe önt hitet és ami oly fontos: az élet örömét, azt, hogy szeretni mindenképpen érdemes! Ennek az új lemezének a dalai is ezt hirdetik!

Szász István Tas

Tamás Gábor

SZERESD AZ ÉLETET!
JUBILEUMI KONCERT – VERŐCE 2013

A dalok címe
Zeneszerző/szövegíró
1. Hol vagytok régi jóbarátok Tamás Gábor
2. Várom a májust Tamás Gábor
3. Én nem tartozom senkihez Kaszás Péter
4. Hervadó petúniák     P. Kusmin/Alex Somai
5. Most múlik pontosan Kiss Tibor/Quimbi
6. Az utcazenész    Varga Antal
7. A Hargita alján lakom én Népdal/Tamás Gábor
8. Bolyongok az éjszakában Eddy Ouwens/Alex Somai
9. A Dónáth úton nyílnak már az orgonák Claude Romano/Imrédi Géza
10. Egy álmot kell vennem Posztobányi László
11. Nélküled    Leczó Szilveszter/Nyerges Attila
12. Óh , Melinda   Larry Forsberg/Alex Somai
13. La Dolce Vita Larry Forsberg-Sven Ingve Sjöberg-Lennart Wastessons/Alex Somai
14. Szeresd az életet Sindbom-Fernström/Miklós Tibor
15. Gyere velem a Hargitára Tamás Gábor
16. Hargitai fecskemadár Népdal/Tamás Gábor
17. Érzem a fehér rózsák illatát  Munkácsi Sándor/Bradányi Iván
18. Hazatalálsz hozzám Kaszás Péter
19. Kolozsvárott jártam én Tamás Gábor
20. Októberi Tavasz Tamás Gábor/Alex Somai

         
főoldal | a fesztivál | fellépők | hírek | szállások | felhívások | támogatók | kapcsolat
copyright by www.erdelyhon.hu