Baranta

Díja(so)kHagyományos magyar harcművészetünk gyökereihez nyúlik vissza a Baranta. A közelmúltban feltámasztott, azóta egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sportot már közel 3000 ember űzi a Kárpát-medencében, mesterei jelenleg is formálják, új elemekkel frissítik készletét.

SorakozóBár a modern Baranta csak húszéves múltra tekint vissza, hagyományos formáját évezredek óta űzik elődeink. Harcos múltunk elengedhetetlenné tette, hogy kifejlesszük a szokásainknak és lehetőségeinknek megfelelő küzdőformát, mely a kilencvenes évek elején szinte a feledés teljes homályából került ismét a köztudatba.

KörA Baranta kialakítója a szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskolán tanító Vukics Ferenc volt. Ifjúkorában, egy Zala megyei településen ismerkedett meg Somogyi Józseffel, aki pásztorként dolgozva szabadidejében a gyermekeket tanította ostorral, bottal küzdeni és birkózni. „Most csak elbarantáskodtok, de nehogy böllönködés legyen a vége” – hallotta sokszor Vukics Ferenc, aki az írásos emlékek felkutatásával, hagyományőrzők felkeresésével élesztette ismét fel az évezredes magyar mozgáskultúra halványan pislákoló tüzét.

Baranta - vonulókA Baranta szó elsősorban az ország olyan nyugati és déli peremvidékein maradt fenn, ahol a lakosság összetétele a kezdetektől fogva magyar volt (Somogy, Ormánság, Göcsej, Őrség). A szépirodalomban a legtöbb alkalommal Kodolányi János műveiben találkozhatunk vele. A szó jelentése: fegyveres vetélkedés, megmérettetés, harcra, hadjáratra való felkészülés, törvényesen alkalmazható erőszak, ill. az erőszak alkalmazása.

FekvőtámaszEgy barantázó magyarul él, gondolkodik, harcol, táncol, énekel. A legfontosabb feladata, hogy a lehető legalaposabban megismerje és magáévá tegye azt a kultúrát, amely az általa megtanult harci értékeket kifejlesztette. Egy barantázó nem valami ellen, hanem valamiért harcol. A magyar észjárás megismerése biztosítja az értékek mentén történő haladást és a megfelelő önvizsgálatot.

A Baranta harcművészet. Harcművészetekkel csak az foglalkozik eredményesen, aki életmódszerűen éli meg annak minden tartalmát. A Baranta segít életmódszerűen magyarul élni. Egyik legfontosabb feladata a hagyományos magyar értékek közvetítése az országon kívül és belül egyaránt.

A Kispesti csapat 2009 szeptemberében alakult Dobó József kezdeményezésével.

Koppány CsoportA kezdeti nehézségek ellenére, nagyon szépen épül és fejlődik a közösség. Egyre többen érdeklődnek, járnak el foglalkozásainkra és válnak egyé élő hagyományainkkal. A Kispesti csapat az egyik legdinamikusabban fejlődő közösség. Jelenleg három helyszínen tartunk foglalkozásokat. A Koppány Vezér Baranta egyik büszkesége az általa alapított, minden évben meredezendő Kispesti Országos Gyermekviadal, melyre közel 100 csikó (6-14 év) látogat el minden évben.

Szeretettel várunk minden korosztályt a foglalkozásainkon.

Szabó László

         
főoldal | a fesztivál | fellépők | hírek | szállások | felhívások | támogatók | kapcsolat
copyright by www.erdelyhon.hu